Hogyha Szekszárd neve felmerül, mindenkinek egyből a borvidék ugrik be róla. De például azt tudtad, hogy a megyei jogú városaink közül ebben élnek a legkevesebben?

Na és azt, hogy török kézen is volt? Hogy érintett volt a Rákóczi-szabadságharcban? ...mint látod, nem a méret a lényeg :) Bár hazánk harmadik legkisebb megyeszékhelye, történelme jóval tetemesebb méreteket ölt.

Szerettünk volna a lányokkal kicsit kimozdulni, és ez a város egészen érdekesnek ígérkezett.

Tisztában voltunk vele, hogy a járványügyi korlátozások nagymértékben rányomják mindenre a bélyeget, de hogy ennyire leredukálja a látnivalók számát, arra nem számítottunk. Viszont nagyon jó helyen sikerült letenni a kocsit, mégpedig a Törvényszéki Palotánál.

Amellett, hogy ott tuti nem törik fel az autót, más miatt is figyelemre méltó az épület: 2019 óta a Múzeumok Éjszakáján tárt kapukkal várja a nagyérdeműt.

Érdekes program lehet azok számára, akiket érdekel például egy olyan büntetőjogi per humorral tarkított eljátszása, mely egy benzinkút kirablása okán hivatott igazságot tenni.

Vele szemben a Béla király tér terül el, ahol névadójának szobrán kívül is akad azért bőven mit megnézni.

Ami rögvest odavonza a tekintetet, az a Szekszárdi Urunk Mennybemenetele templom (köznapibb nevén: Belvárosi Katolikus templom), ami nem volt ám mindig ekkora. Ugyanis eredetileg egy kisebb épület magaslott a helyén, míg 1794-ben le nem égett.

Szívesen megtekintettük volna belülről is, de a covid miatt sajnos előre  be kellett volna jelentkezni, amit nem tudtunk. Valamiért annyira alapvetőnek tűnik, hogy egy templomban bármikor menedéket lelhet az ember, nem?

Nagyon kíváncsiak voltunk a Bencés Apátság romjaira is, azonban sajnos ez a látnivaló is várat még magára. Ha bejutottunk volna, ilyen festői környezetben sétálhattunk volna néhány kört.

Fénykorában tizenegy karéjos templomfalnak vethettük volna neki a hátunkat, ám napjainkra nagyjából térd magasságban érinthetjük meg őket. 

Itt temették el a legenda szerint I. Bélát, azonban a sírját nem találták meg a feltárás során. Amire viszont van bizonyíték, hogy monostori iskolaként is működött az apátság, ahol egyházi és "világi" pályára is felkészítették a nebulókat a XIV. században.

A tatárjárás után várat emeltek az építény köré, amit a törökök egyszer ideiglenesen, majd tartósan is elfoglaltak. Engem valamiért nagyon vonzanak a várak, szóval már csak emiatt is szívesen körbe néztem volna - és majd fogok is, mikor lehetőség nyílik rá.

Eléggé édesszájúak vagyunk, így nem volt kérdés, hogy szakítunk-e időt a Mézeskalács Múzeumra. Magát a tárlatot a vírushelyzetre való tekintettel nem látogattuk meg, azonban a boltocska részébe beszabadultunk, és megajándékoztuk magunkat némi nyalánksággal. 

Kellett is az energia, ugyanis egy kisebb kaptatón kellett fellépdelni a kilátóhoz. Megmondom őszintén, nem volt akkora élmény, mint amit vár az ember egy ilyen magaslestől. Valamiért szebb kilátásra számítottam, de azért végül elvesztem benne egy darabig.

Maga a kilátó kinézete viszont annál kevésbé volt szokványos: egy nagy szőlőbokor kupolából kell letekinteni a városra.

Amit nem nagyon értettünk, az az egyik alsó levelén éktelenkedő néhány név. Úgy véltük, vandalizmus áldozatául esett az építmény, és tanakodtunk, hogy nem estek le a huligánok miközben belevájták a nevüket a vasba.

Később utána olvastam, és megtudtam, hogy mikor '83-ban átadták a köznek a tornyot, az nagyon vegyes érzelmekkel fogadta. Na nem a szőlővel volt bajuk, hanem, hogy Szekszárd akkori hivatalnokainak nevét belevésték. Na, ennyit a rongálásról. A város nagyjai rondították el a Kálvária Kilátót.

Most így a szőlőről eszembe jutott, hogy a város egyébként közel 4.500 borospincét rejt. Mondjuk fogalmam sincs mennyi üzemelhet belőle jelenleg, mert bár borvárosban voltunk, egyet sem kerestünk fel.

Viszont találtunk egy nagyon jó hamburgerezőt: a McVich-et. Iszonyat finom volt a szendvics, és pont akkora adag, amit disznókodás nélkül, padon ülve az utcán is meg tud enni az ember.

Elsétáltunk a Prométheusz Parkba is, amit a tájépítészet professzora, Mőcsényi Mihály hozott létre. A Prométheusz-szoborcsoportról kapta a nevét, ami Varga Imre keze munkáját dicséri. De helyet kapott benne például egy fura, nagy sas is, és egyéb más érdekes szobor is.

Tervben volt még a Lösz-szurdik tanösvények feltérképezése is, azonban egyébként sem volt valami meleg, és délutánra mégjobban elromlott az idő. A fák közé pedig még a nap sem ereszti be meleg sugarait, szóval felírtuk ezt a programot is a "majd még úgyis visszajövünk" listára.

Viszont maradt még idő csavarogni este 8-ig, úgyhogy gondoltuk hazafelé még útba ejtünk valami érdekességet - így találtunk rá a Kula-toronyra.

Fú, hát igen. Nem túl szerencsés névválasztás, mi? Teljesen véletlen bukkantunk rá, ahogy a hazafelé vezető utat néztük a térképen. 

A szabadbattyányi építmény királyi vámhelyként és őrtoronyként is funkcionált a XIV. század környékén. A törökök nem kímélték a kis tornyot, de miután sikerült kiúzni őket, újjáépítették. Nem meglepő hát, hogy napjainkban a Fejér megyei törökkori emlékeket hivatott őrizni és bemutatni.

Na, de gondolom azért az is érdekel, hogy miért keresztelték Kulára. Azért, mert török nyelven a torony szó kule-t jelent.

Nagyobb csattanóra vártál 3 emelet magasból, mi? :) Talán, majd a következő posztban.