Azt gondolná az ember, hogy a Fekete-tenger legforgalmasabb kikötővárosában a part mentén is nagy a nyüzsgés, nem csak a mólónál.

Érdekes hát, hogy frekventáltsága ellenére a romániai település egyik jelképe mégis az enyészeté lett. Ami egyébként nem csak a város vezetőinek részéről kellemetlen, hiszen a Constantában emelt kaszinó az egyik legszebb szecessziós épület Európában.

Több kísérlet is volt az újraélesztésére, ám most végre tényleg megtörni látszik az épületen ülő átok.

Kíváncsi vagy a történetére?

Az ikonikus épületnek otthont adó várost görög telepesek alapították, és egy időben a Római Birodalom részét képezte.

Napjainkban ismert neve is abból az időből származtatható, ugyanis Nagy Konstantin császár kedvenc kishúga, Flavia Julia Constantia nyomán keresztelték el Constantianának - amiből ered a ma ismert Constanta.

Található a településen mecset, minaret, világítótorony, és egyéb más érdekes látnivaló is.

Ám van egy épület, ami velük ellentétben 2018-ban felkeltette az Europa Nostra lankadatlan figyelmét.

Azóta ugyanis a sokat megélt Constanta kaszinót a kontinensünk hét legveszélyeztetettebb műemléke között tartják számon.

Alapköveinek letételét 1880-ban kezdték meg, és a munkálatok több szakaszban zajlottak mire az épület ténylegesen tető alá került. Pompázatos, és egyben végleges formája Daniel Renard nevét fémjelzi.

Noha úgy tűnhet, mintha ez a háromemeletes, mesébe illő építmény a sétányon kapott volna helyet, valójában egy kis mesterségesen létrehozott félsziget ad neki táptalajt.

Hogy fénykorában szebb napokat is látott, arról némiképp árulkodik az is, hogy sokan manapság is csak az egykori román Monte Carlóként emlegetik ezt a 3.800 m² alapterületű létesítményt.

Kapuit 1910. augusztus 15-én tárta ki először, és egészen az első világháborúig fogadták a téteket a Black Jack asztalnál, amikor is a krupiékat szanitécek váltották fel, a rulett kerekek helyére pedig betegágyakat sorakoztattak.

Bizony, a szükség úgy hozta, hogy a kaszinó hadikórházzá avanzsált.

Habár az épület a bombázásokat igencsak megsínylette, 1917-ben étteremként nyitották újra. Ám teljes felújításba csak 1934-ben kezdtek, és három éven át munkálkodtak rajta, hogy visszaadják egykori pompáját.

Aztán jött a második világháború, és a szerencse háza újabb csapásokat szenvedett, miközben '41-ben német csapatoknak adott menedéket.

Hét évvel később az akkori rezsim úgy gondolta, hogy kifizetődőbb, ha ezúttal kultúrházként éleszti újra.

Maga az ötlet egész szimpatikus lehetett sokak számára, de vajon hányan szólaltak fel a munkálatokat végző politikai foglyokért, akik nap mint nap 12, de sokszor 14 órán át dolgoztak?

Jelen esetben a nap mint nap valóban a heti hét napot jelentette, a politikai bűnök definíciója pedig bármi olyan apró gondolat lehetett, ami szembe ment a kommunista elvekkel.

A rabok közül tizenheten gondoltak egy merészet.

Letéptek egy darabot egy cementes zsákból és felrótták rá faszénnel a nevüket, a felsorolást pedig az 1951. december 31-es dátummal zárták. 

Tekintve, hogy a hatszázezret is meghaladó elítélt politikai bűnösből több tizenezren belehaltak a kényszermunka okozta kimerültségbe - és egyéb embertelen vele járó bánásmódba - valószínűleg tudatni akarták valahogy a világgal, hogy egykoron ők is a nagy gépezet áldozatai voltak.

Az ereklyét egy későbbi felújítás során egy ott dolgozó munkás találta meg egy galacsin formájában, miközben próbálta összegyűjteni a kitört ólomüveg darabkákat.

Tekintve, hogy a büntetésük letöltése után szabadon távozottaknak tilos volt a fogságban töltött idejükről beszélniük bárkinek, bátor tettnek gondolom, hogy tudatni próbálták a külvilággal mi folyik a falak között.

A sokat látott építmény 1956-ban a román nemzeti örökség része lett, '56-ban pedig tulajdon jogát átruházták a Nemzeti Turisztikai Hivatalra.

Hogyha felfedezni vélsz némi párizsias beütést miközben csodálod, szemed, mint a sasé! - Terveinek atyja ugyanis Párizsban tanult.

Ezek a jegyek azonban leginkább már csak külsőleg jellemzik az egykori kaszinót, belsejét ugyanis alaposan átszabta az 1986-ban megkezdett rekonstrukciója. 

Ám hiába az újabb nekifutás, négy évvel később végül mégis végleg bezárták, azzal indokolva, hogy túl magasra rúgtak a fenntartásával kapcsolatos költségek.

Innentől kezdve több évtizeden át várták üres termei, hogy újra megtelhessenek élettel.

Amit a városvezetés is szeretett volna elérni, ezért 2006-ban először önerőből, majd támogatókat keresve próbálkozott helyreállítani az addigra már jócskán leamortizálódott épületet.

Egy izraeli cég, a Queen Csoport 2007-ben bérbe vette 49 évre az önkormányzattól. Sajnos azonban a megváltás helyett további hányattatásra ítéltetett a szerződés aláírásával az épület.

Csak még jobban lelakta a vállalat az ingatlant, közben pedig a bérleti díjjal többször megcsúszott - vagy be sem fizette. Végül a hatóságok közbenjárásával sikerült csak a hivatalnak visszafoglalnia.

Aztán valamilyen úton-módon átkerült a Kulturális Minisztérium birtokába, ahonnan végül visszacsorgott valahogy ismét az önkormányzathoz.

Végül 2014-ben a Nemzeti Beruházási Társasághoz került, ami a tender kiírás mellett döntött. Ami habár logikus lépés volt a részükről, nem várt botránylavinát indítottak el vele.

Ugyanis, bár csak 5 pályázat érkezett, mindet elutasították, mondván, hogy nem felelnek meg a kritériumoknak. Ebből aztán pereskedések lettek, és egy hosszú huza-vonás időszak következett.

A kálváriának 2019-ben tett pontot a végére egy jogerős ítélet.

A tendert végül az Aedificia Carpati nyerte meg, ami egy bukaresti építkezési vállalat.

Mondjuk, egy cseppet azért elgondolkodtató, hogyan nyerhet egy állami beruházást egy olyan cég, amelyiknek a tulajdonosa korrupciós botrányától visszhangzott néhány éve a média.

Annyi bizonyos, hogy nagyjából 7 és fél milliárd forint körüli lej dagad a perselyben, amiből a kivitelező cég gazdálkodhat a szerződés szerint, amit a Román Fejlesztési Minisztérium bélyegzett.

Eredetileg egyébként 39 millió lejről szólt a dokumentum, de a keretösszeg közben felkúszott 112 millióra.

A fejlesztési miniszter, Ion Ștefan a kor szellemének megfelelően Facebookon tette közzé még 2019-ben, hogy „Két éven belül a constantai kaszinó a Fekete-tenger partjának gyöngye lesz".

Ergo, lassan a végéhez kell érnie azoknak a munkálatoknak.

Mikor az utolsó szöget is beütik a falba, a nyertes pályázat szerint régi fényében fog ragyogni az egykori kaszinó! Ugyanis Daniel eredeti terveit használják fel az épület helyreállítása során - ami azt jelenti, hogy a belső részében végzett átalakításokat is "visszaszabják" eredeti formájukra.

S hogy a továbbiakban is pörög-e majd Fortuna kereke a falai között?

Eddigi történelmét tekintve, személy szerint nem zárom ki a lehetőségét, hogy x év múlva talán ott ájulok majd el, miközben a kipörgő cseresznyék felett felvillan a JACKPOT felirat.

Hogyha viszont a jelenleg folyó munkálatok terveire hagyatkozunk, akkor az épület kulturális központként fog üzemelni, ami erősen a turistákra fog fókuszálni színes programkínálatával.

Kialakítanak benne többek között egy 150 főre kalibrált rendezvénytermet, és egy 200 fő befogadására alkalmas multifunkcionális nagyterem is helyet kap majd.

Mintegy kiegészítőképpen felhúznak mellé egy óriáskereket is, és parkosítják a sétány több részét is.

A posztba illesztett képeket a www.boredpanda.com oldalról kölcsönöztem, de valójában egy francia fotográfus, Romain Veillon készítette őket. Irigylem, hogy bejutott és körbejárhatta az egészet.

Remélem, hogy a rekonstrukció után is megteszi, és láthatunk akkor és most fotósorozatot is tőle.

Egyébként ő maga - jobban mondva a munkássága - is megérne egy bejegyzést, mert olyan izgalmas helyeken kattintgatta már a fotómasináját, mint például Csernobil. Ajánlom szíves figyelmedbe az Instagramját.

Lalival szeretnénk feltérképezni az épületet, miután újra látogatható lesz. Szóval, az sem kizárt, hogy az utána képeket az én gépem lencsevégéről hozom majd el nektek.